„Megindula Mátyás a budai várba. Trombita köszönt, a vihar éljent kiáltott! Menyen Mátyás lépcsőn fel, a tetőre ki, egy fáin receficés trónba ült! De az olyan hekre tartá magát, mint a faragott pipa! Kénálgatták hurkával, kolbászval pompáson, de nem evett! Áttolta az asztal tussó ódalára!
– Urunk király, grácia fejünkre, há nincs abba méreg! – azt mondják az udvarfiak – Mét nem méltóztatik béfalni szépen, okosan?
– Met idevárok valakit. – Azt mondja.
– Há idevársz-e? S há kit no?
– Az Igazságot.”
A fenti sorokat Sárospataki Barnabás előadásában hallhattuk a Hencida Népművészeti Egyesület péntek esti műsorán. Mese Mátyás királyról, népdalok és táncház – az idei szimpózium izgalmas programmal zárta az első napot, mely akár rendhagyónak is tekinthető: egyszerre volt könnyed és szórakoztató, mégis témájában szorosan kapcsolódott a rendezvény egészéhez.
A színvonalas műsor és a moldvai csángó táncház igyekezett közelebb hozni a résztvevőket a szimpózium témájához, a határon túli magyarsághoz – mindezt igen nagy sikerrel. A hatalmas jókedv és vidám dallamok olyanokat is táncra sarkalltak, akik eleinte bátortalanul figyelték a körülöttük zajló eseményeket. Bálint Eszter segítségével viszonylag hamar megtanultuk kordában tartani kaotikus módon kalimpáló lábainkat, s végül mindannyian összekapaszkodva egy ütemre jártuk a csoportos táncokat. A moldvai csángó nem véletlenül az egyik legelterjedtebb tájegység a táncházakban, hiszen a lépések egyszerűek, stílusa mégis magával ragadó, s mivel általában körben vagy két sorban táncolják, így pillanatok alatt összecsiszolja a jelenlevő társaságot. A jó kedélyű muzsikát a Hencida tánccsoport zenekara avval tette még különlegesebbé, hogy a hagyományos hangszereket – hegedű, népi furulya, koboz és dob – gitárral egészítette ki, így színesítve a hangzást. Nemcsics Kinga, Varga Vera, Siklósi Rozália, Velkey Róbert és Lányi Kristóf órákon át biztosította számunkra a moldvai csángó dallamokat.
A népzene illetve néptánc egyre inkább helyet kap a határokon innen is, s talán azt sem túlzás kijelenteni, hogy nem csak mint érték van jelen a kultúránkban, de mint az egyik legszorosabb kötelék és kapcsolattartó eszköz az elszakított magyarsággal. A táncház sikere tehát fontos szerepet játszott az idei szimpózium programjában: személyesebbé tette és még közelebb hozta a határokat.
Rőmer Glória
szakkollégista
