Nyári tábor

A nyári tábor szervezésének ötlete 2014-ben vetődött fel az Amerikai Egyesült Államokban, ahol Egyesületünk kis csoportja „Steps for Culture” néven egy magyar diaszpórát érintő programsorozatot valósított meg. Ennek keretén belül a sarasotai (Florida) Napraforgók Tánccsoporttal közösen négy napos családi tábort bonyolítottunk le. Úgy gondoltuk, a következő évben hazai keretek között valósítjuk ezt meg, és nyújtunk tartalmas időtöltést anyaországi, határontúli vagy diaszpórában élő magyarok, vagy a magyar kultúra iránt érdeklődők számára.

A programkínálat a hely széleskörű lehetőségeinek megfelelően változatos. Egyesületünk tagjai által tartott néptánc, népi hangszer- és ének oktatás, táncházak mellett lehetőség nyílik számos hagyományos kézműves technika elsajátítására, valamint a magyar harcmodor alapjainak elsajátítására (íjászat, szablyavívás). Az Ökológiai Intézet helyi képviselői segítségével betekintést nyerhetünk a fenntartható életmód és gazdálkodás alapjaiba, amibe az érdeklődők ottlétük alatt be is kapcsolódhatnak, tanulhatnak. A környék és a helyi lovasudvar fakultatív lehetőséget nyújt különböző túra- és lovasprogramokra.

A tábor programja kedvez a családos résztvevőknek, külön tartunk gyermekfoglalkozásokat, gyermektáncházakat, de a gyermek nélküli fiatal felnőtt résztvevők is bőséges lehetőségből választhatnak. A csapatjátékok, kirándulások közben pedig minden generáció együtt szórakozhat.

Az elszállásolás összkomfortos vendégházakban vagy sátorban, kisebb-nagyobb csoportokban, vagy családonként, igény szerint történik. Étkezést az Ökológiai Intézet konyhája biztosítja friss, helyi alapanyagokból.

Célközönségünk:
Kezdő, népi kultúra, közösségi tevékenységek, játékok iránt érdeklődő fiatalok, fiatal családosok és “fiatalosok” határon innen és túl. :)

A helyszín:
Gömörszőlős Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi részén található, a szlovák határ mentén helyezkedik el, Aggtelektől 15, Miskolctól 45 km-re. A dimbes-dombos tájban elhelyezkedő faluban lovasudvar, a gömöri életmódot bemutató néprajzi gyűjtemény, gyapjúkártoló manufaktúra és ökológiai központ is működik. Országos hírnevét az elmúlt években “fenntartható falu” programjával szerezte, aminek keretén belül környezetbarát technológiákat, biogazdaságot, tájfajtákkal újraélesztett gyümölcsöst és őshonos állatfajtákat bemutató gazdasági udvart működtetnek. A falu fontosnak tartja a környezettudatosságot, a helyi (szellemi kulturális) erőforrások kihasználását, amit hagyományok, népi mesterségek továbbélésével és felélesztésével kívánnak elérni. A táj szépsége mellett ez a látásmód az, ami miatt Egyesületünk e helyszín mellett döntött a tábor szervezésekor.

Idei táborunkról az Aktuális tábor fül alatt tájékozódhat.

IMG_1826