2015

Első nyári táborunkat az Aggtelektől délre található, nyugodt, kis faluban Gömörszőlősön rendeztük meg 2015 júliusában. Egyhetes programunkon 39 résztvevőt láttunk vendégül. Az életkort tekintve nagy volt a szórás, a 0-60 közötti korosztály igényeit kellett kielégítenünk, de hála a résztvevők nyitottságának és a csapat tapasztaltságának, sikerrel vettük ezt az akadályt.

A hét során a kisebbek moldvai táncokkal és játékokkal, dalokkal, míg a nagyobbak széki és moldvai táncokkal ismerkedtek meg, amit az esti táncházakban tovább gyakorolhattak. A szorgosabb kezűek temérdek fonott karkötőt, kosárkát és nemezképet vihettek haza az élmények mellett, de volt, aki belekóstolt a népzenélés világába is, elsősorban furulyán, de akár még kobzán is megtanulhatta az alapokat. DSC00580webA gyönyörű gömöri tájat és élővilágot nemcsak nappali természetbúvár túrákon csodálhatták kicsik-nagyok, hanem a későesti sötétségben csillagképek megismerése közben is. Felfedeztük a körülöttünk lévő világot a talajszinttől egészen az csillagos égig.
A hét programjainak összeállításánál elsődleges célunk volt a magyar népi kultúrának megélése, hagyományaink ápolása, a természetközeli életvitel és szemlélet átadása. Fontosnak tartjuk, hogy lehetőséget adjunk közösségi élmények szerzésére, a csapatjátékok, közös programok, táncok segítségével. Harmadik alappillérünk a természetvédelem és az ökológiai nevelés, ezt túravezetéssel, a gömörszőlősi „fenntartható falu” gazdasági egységeinek megismerésével kívántuk elősegíteni. Programjainkban ugyanúgy sikeresen szólítottuk meg a felnőtteket, mint ahogy a kisebb gyermekeket.

 

Résztvevőink Magyarország különböző településeiről, Belgiumból, Svájcból és az USA-ból érkeztek.

És hogy hogyan vélekedtek erről táborozóink?

  • Helyszín ideális, programok színvonalasak és változatosak és jókedvűek. Tetszett a hozzáállásotok:látszott, hogy komolyan veszitek, értéket közvetítetek. Minden korosztálynak kínáltatok valamit. Nem volt egy unalmas perc sem, de mégsem volt túlfeszített a program. Köszönjük szépen!”
  • „Sok szép élményt gyűjtöttem: csűrmozi, mesék, játékok, gyerektáncház, kiváló ételek. Julcsi és Laci zseniálisan tanítottak minden korosztálynak. Mindenkinek tudtatok biztosítani korosztályhoz, nemhez és érdeklődéshez illő programokat. A zenészek jófejek és nagyon ügyesek voltak. A helyszínt szerettem, szerintem nem volt benne hiba.”
  • „Köszönjük ezt az élménydús hetet. Óriási eredmény, ha a résztvevők szinte egyöntetűen várják a következő ilyen tábort. Mi hárman, ha lehetséges lesz, biztosan jövőre is megyünk.”

11874517_1208637169161752_1648312640_oweb

2016-os táborunkról az “Aktuális tábor” fülön tájékozódhatnak.