2016

A légkör. Nem a tánc, nem a kézművesség, nem a természetjárás… Persze ezek is. De ami valóban számított, ami valóban hatott ránk, ami meghozta a kedvünk, ami még sokáig éreztette a hatását, ami igazán számított: az az a támogató, közösségi, derűs, összekovácsoló, felemelő légkör, ami tapinthatóan végig jelen volt ebben a táborban.

Kár, hogy csak ilyen patetikus szavak vannak mindarra, amit megéltünk 2016 nyarán Gömörszőlősön, mert valójában egészen egyszerű dologról van szó: ott voltunk együtt. Nem csak egymással, hanem egymásnak. Nem csak a szervezők a résztvevőknek, hanem a szervezők a többi szervezőnek, a résztvevők a többi résztvevőknek, és ami legalább ilyen fontos: a résztvevők a szervezőknek.

Ehhez talán kell a hely atmoszférája is. Gömörszőlős távol mindentől egy csinos kis falu szelíd dombok között. („Távol a világ zajától”, ahol „megáll az idő” és más közhelyek… melyek nem közhelyesen tapasztalhatók meg.)

Itt a programok szinte adják magukat… Csak körbe kell sétálni. Egy helyen a kisgyermekek táncolnak, játszanak. Máshol karkötőket, agyag figurákat, nemez virágokat, vagy éppen népi hímzéseket készítenek. Megint máshol a felnőttek mélyítik el (ez évben szilágysági) tánctudásukat, vagy talán még csak az első lépéseket tanulják. Odébb (ki ne hagyjam) az íj és a nyíl vagy valamely népi hangszer használatának alapjait gyakorolják. Kicsit elhagyva a falut a dombokat nézegető, a fűben vizsgálódó lelkes, lepkeűző gyerekeket, vagy éppen tudásszomjas felnőtteket találunk. Minden helyszínen egy-egy szervező segít abban, hogy a figyelem tárgya megnyíljon az érdeklődő szemek és kezek előtt.

De aztán zeneszóra összegyűlik az egész tábor. A közös játékok során (melyben a felnőttek legalább akkora átéléssel vesznek részt, mint a gyerekek) válik nyilvánvalóvá, hogy mekkora érték és mennyire természetes az, hogy itt együtt van jelen 0-65(-99?) éves korig minden korosztály. Talán észre sem vesszük, hogy hogyan settenkedik mellénk a generációk egymásutániságának megnyugtató és derűt adó jelenléte (ahogy még a legzárkózottabb fiatal srác arcára is békés mosolyt csal, ahogy a gyerekek bizalmasan az ölébe férkőznek).

Az esti táncházban megéljük mindazt, amit délelőtt talán még csak tanultunk, és a tábortűznél a mese egyaránt fog meg gyermeket és felnőttet. A kisebbeket ugyan elraboljuk kicsit, hogy őket egy életre szóló bátorságpróba sikerélményével, a magukban maradó felnőtteket pedig a nem is olyan régi tábortűzi éneklések élményével ajándékozzuk meg, de végül együtt tér nyugovóra a tábor, hogy másnap hasonló lépéseket tegyünk a hagyományok, a természet, a jelenlét és (nem csak a táncban) egymás felé is.

Talán túl személyes, túl idilli (mondhatnám érzelgős) ez az összefoglaló? Lehet. Az én kérdésem az inkább: hogy lehetne erről a táborról máshogy írni? Kérdezze meg bárki azokat, akik már másodszorra voltak velünk és a lehető legtermészetesebb számukra, hogy jövőre újra találkozunk.
Persze, aki valóban szeretne meggyőződni arról, hogy a Hencida Családi Tábor ilyen… Az jöjjön el! Várjuk 2017 júliusában.

Képek