Hencidások kerékpáron 2018

/, Hencida, Korábbi programok/Hencidások kerékpáron 2018

Hencidások kerékpáron 2018

„A népművészet egy eszköz; a közösség cél és megtartó erő; az örökség, ami összeköt minket; az ezzel vállalt misszió pedig felelősség és küldetés.” A 2008-ban létrejött közösségünk e hitvallása szerint valósította meg 2018. április 28 – május 1. között első kerékpártúráját „Három országban, két keréken, egy nemzetért” címmel a Zempléni—hegységet, Felvidéket és a Nyírséget átszelő útvonalon. A kerékpártúra megvalósításakor azt a cél tűztük magunk elé, hogy felhívjuk egyesületünk fiatalokból álló közösségének figyelmét a kerékpározás adta sokrétű lehetőségekre, egyúttal élő kapcsolatot alakítsunk ki határon túli magyar közöségekkel.

A 4 napos kerékpártúra alatt mindezek érdekében a sokszínűséget tartottuk szem előtt: volt szó a kerékpáros közlekedés szabályairól, kerékpáros túra során a kerékpáros közlekedés magabiztosabbá tételéről. Ezentúl kiemelt fontosságú volt a Zemplén átszelésével a természeti, kulturális értékek közvetlen megtapasztalása és megismerése. A felvidéki Kisgéresen a május 1-i helyi közösségi programon gyerek és felnőtt táncházzal színesítettük a programot, így ismét vihettünk valamit határon túlra is, amely programot nagy örömmel és hálával fogadtak a helybéliek. Túránk második felében a gávavencsellői úticélunk jelentett izgalmat. Ott is körbejárhattuk helyiek segítségével a települést, bepillantást nyerve egy hátrányos helyzetű Tisza menti falu 21. századi értékeibe csakúgy, mint küzdelmeibe.
Az egyesület életében első ízben tarthattunk szervezett kerékpártúrát, valamint több résztvevőnek is első hosszabb távú kerékpáros élménye volt ez az út. Utunk elérte célját: megerősödött az egyének kerékpáros közlekedéshez kapcsolódó pozitív hozzáállása, az egyesület közössége, illetve határontúli kapcsolataink.

Külön köszönjük:

  • a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatását, amit a Kerékpárral hét határon át program keretében nyújtott (szerződés azonosító: GVF/1005/2017-NFM_SZERZ)
  • a Csemadok Kisgéresi Alapszervezetének a befogadást és az együtt töltött estét
2018-07-27T23:28:07+00:00Esemény, Hencida, Korábbi programok| Hencidások kerékpáron 2018 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva